Gergő Trentoban

Hosszú hétvége volt (már megint), mert itt dec. 8-án jön a mikulás. A pénteket is megadták, szóval adott volt négy napnyi szabadság.

Zichennel beterveztünk egy bolzano-i és egy verona-i kiruccanást. Végül mindkettő összejött. Együtt sodródtunk a tömeggel már a pályaudvaron Trentoban, ez már gyanús volt. Bolzanoban még elviselhető volt, a karácsonyi vásár volt talán a legzsúfoltabb. Ott viszont a rezesbanda és a glühwein befigyelt, megmentve a napot. Ja meg a zseniális természettudományi múzeum, ahová először csak melegedni menekültünk be, de aztán valami dinós kiállításon megakadt a szemem és tudtam, hogy elérkezett az én időm. Zichennek végigfordítottam az egész 3 emeletet (hol olaszról, hol németről), de annyira interaktív volt az egész, hogy úgy éreztem, hogy 15 évet fiatalodtam. Tudom, most sokan nem értitek, hogy miről beszélek. Tessék elmenni a bolzano-i természettudományiba.

Verona már annyira nem volt szuper, esett az eső, meg fáradt is voltam (vasárnap volt, és a szombatom masszívra sikeredett, következő bekezdésben elmesélem). Az aréna előtti téren valami falusi búcsúval kevert kínai piacos karácsonyi vásárszerűség terpeszkedett. Mondanom se kell, hogy annyian voltak, hogy benéztünk egy nagy épületbe, ahol épp egy basszusgitár fesztivál ment. Egy pasi jammelt egy loopstation-nel és egy basszusgitárral, miközben még ráénekelt dolgokat... nem volt semmi. Utána még keringtünk a városban. Zichennel jókat lehet beszélgetni és egyre több mindent tudok meg Kínáról. Ő a hongkongi egyetemen csinálta a BA-ját, ami eléggé menő (Ázsia egyik legjobb egyeteme), szóval bizonyos témákban nagyon ott van (töri, világgazd, politika).

Szóval szombatra egy pihenő nap volt betervezve. Amikor megérkeztem Trentoba, megfogadtam, hogy még 2011-ben megmászok egy környező hegyet. Végül a már említett Marzólára esett a választásom. Múltkor csak egy mellék csúcsán voltunk, maga a hegy 1700m magas. Úgy számoltam, hogy kb. 10 órányi világosság van és a táv nem sok (kb. 8-10km lehetett), csak a szintkülönbség húzós (1400 föl, 1500 le). Erre az őrült vállalkozásra senkit nem sikerült beszerveznem és mivel nem voltak nehéz szakaszok az úton, egyedül vágtam neki. Láttam a 172 óra című filmet, és ugyan nem kanyoningolni mentem, de szóltam Zichennek, hogy hová mentem és mikorra érek vissza. Fél tízkor indultam a város széléről, 370 méter magasról. 11 körül voltam félúton, délben az utolsó menedékházat hagytam el, és fél egykor már a körpanorámát csodáltam a Marzóla tetejéről. A lefele út szokott a kritikus lenni az ilyen szintes utakon, szóval én a gyors megoldást választottam. Törtem két botot, amikkel tudtam végig tompítani a zötykölődést, és kb. futva zúztam lefele, így 3-ra már otthon is voltam.

Szóval ez a 3 nap kellően leamortizált, szóval most próbálom kipihenni. Holnap két prezi lesz, azokra kéne készülnöm... persze mindig ilyenkor jut eszembe, hogy blogot kéne írnom. Boldog Ünnepeket!

Hát itt az ősz, nincs mese. Reggelente deresek az összehordott levél kupacok és hó van a hegyek tetején. Sajnos síelni még nem lehet, csak néhány gleccseren. A környező erdőknek elképesztő színei vannak, kicsit azokra a giccses amerikai fotókra emlékeztetnek, amiket new englandben szoktak csinálni.

Tegnap úgy döntöttünk néhányan, hogy elmegyünk via ferratázni. A koli egy Marzóla nevű hegy lábánál van. Bár a helyiek inkább csak 'hill'-ként hivatkoznak rá, merthogy nem igazi 'mountain' mert nem magasabb mint 2000 méter...

Szóval bepakoltuk a via ferrata cuccot (sisak, beülő, hevederek, stb.) és irány a hegy. Egy masszív kaptató és szerpetin után az ösvény mellett megjelentek a drótkötelek és a sziklába fúrt lépcső vasak. Jó móka volt, bár az egész nem volt hosszabb egy-kétszáz méternél. A csúcson parádés kilátás volt a brentai dolomitokra és az Adige völgyére. Pici séta után elértük az I. világháborús romokat. A környező hegyek tele vannak a k und k-s hadsereg régi lövészárkaival, ágyúállásaival és alagútjaival. A helyiek ezt kihasználták és a régi sziklába vájt odúkból nyaralókat építettek, marha jó ötlet. Fenn 1300 méter környékén van egy ilyen odúsor, lógnak ki a kémények, tekepálya, kápolna, és piknik padok mindenhol. Egy hosszabb ereszkedés az északi oldalán a hegynek volt a legemlékezetesebb rész. Itt egy vörösfenyő erdőben ment az ösvény és olyan volt, mintha az égből sárga festékkel öntötték volna le a hegyoldalt. MINDEN pasztelsárga volt, kivéve a kis tisztásokat, ahol még napközben is mínuszok vannak. Ott meg óriási jégvirágok mindenütt.

Egy kis boulder-ezés is belefért. Mint megtudtam a Marzóla azt jelenti, hogy rohadó. Azaz rohad a hegy... hát szerencsére a szagot nem éreztük, de a szikla tényleg eléggé törős. Ez az eredményezi, hogy óriási leszakadt sziklatömbökkel van tele az erdő. Mászópajtásommal, Daniele-vel nekiugrottunk a szikláknak és pillanatok alatt szétfagyasztottuk az ujjainkat a jéghideg kövön.

Hazaérve nem maradt el a forralt bor és a másik helyi pajtás (Casa) által készített canederli (knödel)...tökéletes befejezése egy tökéletes napnak.

Marco barátomat idézve Velencében, azaz a szerelem városában jártam a múlt hétvégén. (Külön sztori, hogy mindig így csajozott Helsinkiben. Amikor megkérdezte egy lány, hogy hová valósi, mindig mélyen a szemébe nézett, majd ennyit mondott: Venice....a lot of water....the city of loooooove.)

Vonattal szűk 4 óra alatt ott lehet lenni (nincs túl messze, de a legolcsóbb jegyek a személy vonatokra szólnak, amelyek meg megállnak minden faluban). A vonatútról érdemes néhány szót mondani: egyrészt olasz vasutak: respect, baromi korrekt, kényelmes, tiszta. Másrészt a hegyeken keresztül mentünk és marha jól néztek ki a táj körbe-körbe.

Velencében már többször voltam, a főbb látványosságokat mind láttam már. Marcot azért szeretem meglátogatni, mert már több éve a városban lakik, ezért minden sarkon tud egy érdekes sztorit mesélni az adott házról/szoborról/kocsmáról. Első este elmentünk egy beszélgetésre, amit az ottani egyetem diákjai szerveztek. A téma egy gyorsvasút építése volt, illetve az az elleni tiltakozás (az olaszok is imádnak tüntetni, demonstrálni, nagygyűlni). Magából a beszélgetésből nem sokat értettem, mert ugye olaszul volt, viszont érdekes volt látni, hogy az emberek mennyire feldühítették magukat és mennyire nem szeretik az aktuális kormányt (és a Berlusconit). A dolog akkor vált igazán érdekessé, amikor a helyi szélsőbal is felvonult és azok a beszélgetés szervezőivel kezdtek el kötekedni. Én egyre inkább az ajtó fele tendáltam, majd egy ponton úgy döntöttem, hogy én inkább lelépek. Mondtam is ezt Marconak, aki inkább maradt, védeni a barátait (szervezők). 10 perc múlva hívott is, hogy jókor húztam el, mert nem sokkal ezután kitört a bunyó. Phuh.

Egy másik nap elhatároztuk, hogy megnézzük a Biennálét (idén kortárs képzőművészet volt). Spórolósra terveztük a bejutást. Ehhez találtunk egy pici-pici létrát, amivel egy csatorna fölött egyensúlyozva ki lehetett kerülni egy masszív kőfalat és be lehetett jutni a kiállítás szabadtéri részére (Giardini). Izgalmas volt, de így megúsztunk egy órányi sorbanállást a jegyért, plusz néhány eurót. Maga a kiállítás engem annyira nem nyűgözött le, nem vagyok túl fogékony a kortárs művészetre. Volt néhány érdekes pavilon, ahol (talán) sikerült megértenem, hogy a művész mit is akart mondani. Ha valaki megy, ne hagyja ki a dél-koreait és a franciát.

Egyébként meg jártuk a sikátorokat, kerülgettük a hihetetlen mennyiségű turistát, boroztunk, pizzáztunk. Jól telt a hosszú hétvége és tervbe van véve, hogy meglátogatnak (Marco és a barátnője, Laura) valamikor a tél folyamán, Trentoban.

Ez a bejegyzés az olasz konyha rövid bemutatásáról fog szólni. Rövid bevezetőnek annyit, hogy tegnap estefele arra jöttem rá, hogy a tegnapi nap volt talán az első ittlétem során, amikor nem ettem tésztát.

Ez így talán ijesztőnek hangozhat, különösen annak, aki nem bírja a pastát. Én bírom, méghozzá ipari mennyiségben fogyasztom. Mondanom se kell, hogy itt talán ez a legolcsóbb és leglaktatóbb kaja. Egy nagy üveg paradicsom szósz és egy kilós Barilla (penne, spaghetti, tortiglioni, fusili, bármi) olcsóbban jön ki, mint 15 deka felvágott vagy 1kg banán.

Megkaptuk egy hete a menza kártyánkat is, így elkezdtem az ismerkedést a helyi diákétkeztetéssel: előételnek mindig rizset vagy pastát lehet kérni. Ha az embernek van pénze, kérhet második fogást (általában valami jól kinéző sülthús vagy hal) és ami a legjobban tetszik, hogy mindenkinek jár a kajához egy filteres kávé (!), amit egy erre tervezett gépben gyorsan le lehet főzni egy finom eszpresszóvá.

Vannak érdekességek. Például a koliban lakó olaszok megtanítottak, hogy amikor tésztát főzünk, akkor ahhoz durván őrölt sót kell használni. Hogy miért, arra eddig senki nem tudott válaszolni, ha valaki megfejti, írja meg nekem és kap tőlem 1kg bármilyen tésztát ajándékba:)

Olaszország nagy és változatos. Minden városnak, régiónak meg vannak a saját kajái. Itt a hegyekben a polenta a menő, ami gyakorlatilag egy kukoricadara kása. Ezt eszik köretnek bármihez, főleg finom pörköltek mellé. A helyi borok is rendben vannak, ahhoz képest, hogy Trento még bőven az Alpokban van, sok a szőlő. Néhányat már kóstoltam, eddig a déltiroli Lagrein a kedvenc. Ha bort iszunk, akkor ahhoz sajtot is illik majszolni. Parádés választék van belőle és némelyiket még én is meg bírom enni, pedig nem vagyok egy nagy sajtevő.

Holnap megyek Velencébe Marco cimborámat meglátogatni. Arról is remélhetőleg készül majd egy post, hamarosan jelentkezek!

Sziasztok! Már jó ideje lógok bejegyzésekkel, most igyekszem pótolni őket. Picit írnék a hétvégékről, hogy mi is történt október eleje óta. Utána az egyetemről, majd a további terveimről lesz szó.

Október első hétvégéjén (ha jól emlékszem...) kiautókáztunk csoporttársaimmal egy gyönyörű tóhoz. Akkor még 30 fok körül volt napközben, így simán lehetett úszni. A környék csodálatos: nagy hegyek, kristálytiszta víz, stb. Szóval nagyon rendben volt az a nap. Az egyik csoporttársam egy közeli faluból származik, így ő ismeri az összes tuti helyet Trento mellett.

Az azt követő hétvégén meglátogatott Krisztám. Mondanom se kell, hogy nagyon-nagyon jó volt újra együtt lenni. Felfedeztük a várost, ettünk sok finom olasz kaját, voltunk piacon, sétáltunk az erdőben, csodálatosan éreztük magunkat. Szomorú volt elválni vasárnap este, de szerencsére kis családom társaságában nemsokára újra itt lesz! Jessz!

Ezen a hétvégén nagyon sportosra vettem a figurát, igyekeztem kihasználni a tökéletes őszi időt. Napközben a napon még tud meleg lenni, de a hegyekben, pláne árnyékban már simán kell a pulcsi, dzseki. Most szombaton mászni voltam olasz arcokkal, máma pedig megmásztam a közeli dombocskát (1100m:). Pazar kilátás volt az Adige völgyére, majd töltök fel képeket.

Az egyetemről talán annyit, hogy sikeresen átmentem az intenzív olasz kurzus vizsgáján, szóval most olyan alapfok környékén lehetek. Tök sokat értek már és valamennyit gügyögni is tudok. Holnap remélhetőleg sikerül beiratkozni a következő tanfolyamra. Egyébként változóan sok dolgunk van, néha csak délelőtt vannak órák, néha egész nap. De nem túl leterhelő és tök jó, hogy az egész csoportban csak 7-en vagyunk...

Szóval jövő hétvégén jön Kriszta is picsiny családom, nagyon várom már! Aztán következő nov. 1-ei hosszú hétvégén valószínűleg meglátogatom Marco cimborámat Velencében. A következő beszámolót igyekszem majd rövidebb idő alatt összehozni. Pá!

Elmondhatom, hogy voltam Bolzano-ban: tegnap átugortunk olasz ismerősökkel. A történet a következő: 

Nagyon hiányzott már a mászás, ezért őrült mód kerestem valakit, aki mászik és ismeri a helyi viszonyokat. A hétvégén volt egy outdoor expo, ahol találkoztam egy lánnyal, aki szokott mászni. Nagyon segítőkészen mondta, hogy majd szól, ha mennek a barátaival. Végül tegnap délelőtt kaptam egy sms-t, hogy este indulnak mászni Bolzano-ba. Perché no? - gondoltam, bár kicsit spontán volt a dolog. Hazafutottam egyetem után, gyors összepakolás, stb. Este 7-kor már a kocsiban robogtunk Bolzano fele. Nincs nagyon messze, 50km és az a sztrádán gyorsan eltelt. Tanítottak olaszul, már értek is valamennyit (hétfő óta mindennap 3 óra olaszom van az egyetemen).

A falmászó hely nagyon tuti volt, magas, visszahajló falak, rengeteg német és jó társaság. Minden adott volt egy jó kis edzéshez. Végül 11 körül bezárták a helyet, így mi is jöttünk haza. Végül éjfélre már a szobámban voltam és próbáltam aludni... a napokban annyi minden történt, hogy csak kapkodom a fejem és próbálok lépést tartani az eseményekkel.

Nagyon lelkes vagyok mászás szempontjából: Most már több helyi mászós ismerősöm van, akik ismerik a környéket. Ha minden jól megy, vasárnap is megyünk. Gyönyörű az idő (amióta itt vagyok) 25 fok és napsütés. Majd írok részleteket és töltök fel képeket is.

Ha van kérés, kérdés, írjatok ide kommentet vagy a FB-ra!

Sziasztok!

Itt tudjátok majd követni, hogy mi is van velem itt Trentoban. Egy kis bevezető azoknak, akik nem tudják, hogy miért indult ez a blog: Mesterképzésre jelentkeztem és fel is vettek egy programra (Comparative Local Development), amelynek az első éve itt van Trentoban, Olaszországban. Azért írom ezt a blogot, hogy Ti, család, barátok, ismerősök nagyjából tudjátok, hogy mi van velem.

Először egy kis praktikus info: 
- a postai címem: 
Nevem
EC2C54 (ez a szobaszámom)
Via della Malpensada 100
Trento
38123
Olaszország
- olasz mobilom: +39 3426321135

Kedden érkeztem. Az idefele úton a legizgalmasabb talán az volt, hogy Tirolban annyi hó (!) esett, hogy lezárták a síneket, így buszra kellett váltani. A Brenner-hágónál 20 centi tornyosult a szalagkorláton. Amikor megérkeztem Trentoba: 25 fok és napsütés és ez azóta sem akar szünni.

Az előadások hétfőn fog elkezdődni. Addig ismerkedem a környékkel, emberekkel, egyetemmel, kajákkal (ma ettem életem talán legjobb fagyiját) és várom a fejleményeket. Nagyon hangulatos a hely, gyönyörű ez a völgy, óriási hegyek tornyosulnak mindkét oldalán. A város meg mintha egy osztrák kisváros lenne keresztezve egy olasszal. Rendben van minden tartva, de az emberek nem lassítanak a zebránál és kacskaringós sikátorokkal van tele a belváros.

Stay tuned!