Hosszú hétvége volt (már megint), mert itt dec. 8-án jön a mikulás. A pénteket is megadták, szóval adott volt négy napnyi szabadság.
Zichennel beterveztünk egy bolzano-i és egy verona-i kiruccanást. Végül mindkettő összejött. Együtt sodródtunk a tömeggel már a pályaudvaron Trentoban, ez már gyanús volt. Bolzanoban még elviselhető volt, a karácsonyi vásár volt talán a legzsúfoltabb. Ott viszont a rezesbanda és a glühwein befigyelt, megmentve a napot. Ja meg a zseniális természettudományi múzeum, ahová először csak melegedni menekültünk be, de aztán valami dinós kiállításon megakadt a szemem és tudtam, hogy elérkezett az én időm. Zichennek végigfordítottam az egész 3 emeletet (hol olaszról, hol németről), de annyira interaktív volt az egész, hogy úgy éreztem, hogy 15 évet fiatalodtam. Tudom, most sokan nem értitek, hogy miről beszélek. Tessék elmenni a bolzano-i természettudományiba.
Verona már annyira nem volt szuper, esett az eső, meg fáradt is voltam (vasárnap volt, és a szombatom masszívra sikeredett, következő bekezdésben elmesélem). Az aréna előtti téren valami falusi búcsúval kevert kínai piacos karácsonyi vásárszerűség terpeszkedett. Mondanom se kell, hogy annyian voltak, hogy benéztünk egy nagy épületbe, ahol épp egy basszusgitár fesztivál ment. Egy pasi jammelt egy loopstation-nel és egy basszusgitárral, miközben még ráénekelt dolgokat... nem volt semmi. Utána még keringtünk a városban. Zichennel jókat lehet beszélgetni és egyre több mindent tudok meg Kínáról. Ő a hongkongi egyetemen csinálta a BA-ját, ami eléggé menő (Ázsia egyik legjobb egyeteme), szóval bizonyos témákban nagyon ott van (töri, világgazd, politika).
Szóval szombatra egy pihenő nap volt betervezve. Amikor megérkeztem Trentoba, megfogadtam, hogy még 2011-ben megmászok egy környező hegyet. Végül a már említett Marzólára esett a választásom. Múltkor csak egy mellék csúcsán voltunk, maga a hegy 1700m magas. Úgy számoltam, hogy kb. 10 órányi világosság van és a táv nem sok (kb. 8-10km lehetett), csak a szintkülönbség húzós (1400 föl, 1500 le). Erre az őrült vállalkozásra senkit nem sikerült beszerveznem és mivel nem voltak nehéz szakaszok az úton, egyedül vágtam neki. Láttam a 172 óra című filmet, és ugyan nem kanyoningolni mentem, de szóltam Zichennek, hogy hová mentem és mikorra érek vissza. Fél tízkor indultam a város széléről, 370 méter magasról. 11 körül voltam félúton, délben az utolsó menedékházat hagytam el, és fél egykor már a körpanorámát csodáltam a Marzóla tetejéről. A lefele út szokott a kritikus lenni az ilyen szintes utakon, szóval én a gyors megoldást választottam. Törtem két botot, amikkel tudtam végig tompítani a zötykölődést, és kb. futva zúztam lefele, így 3-ra már otthon is voltam.
Szóval ez a 3 nap kellően leamortizált, szóval most próbálom kipihenni. Holnap két prezi lesz, azokra kéne készülnöm... persze mindig ilyenkor jut eszembe, hogy blogot kéne írnom. Boldog Ünnepeket!
